1,2 milliárd forint a romániai focisulinak

A magyar állam támogatta a csíkszeredai sportközpontot

[seifert.p] publikálva: 2016-09-13 09:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A maszol.ro felvétele

Magyar állami támogatással felépített labdarúgó tehetséggondozó központot avattak fel hétfőn délután Csíkszeredában - közölte a Krónika napilap. A magyar állam 1,2 milliárd forintot adott az építkezésre.


A Márton Áron Tehetséggondozó Központ több funkciós négyemeletes épülete a Márton Áron Főgimnázium 150 diákjának, illetve az FK Csíkszereda 50 kiskorú labdarúgójának biztosít kollégiumi ellátást, az épület nyugati oldala ugyanakkor ezer férőhelyes lelátóként szolgál a mellette lévő sportpálya számára. A földszinten öltözők, edzőterem, valamint az ezeket kiszolgáló helyiségek mellett étkezde és orvosi rendelő is helyet kapott. A létesítményt az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia működteti majd.

A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára elmondta: stratégiai partnerként, és biztos támaszként nyújtottak segítséget a székelységnek a létesítmény felépítéséhez. Hozzáfűzte a kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a befektetés sikerének kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport éltre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának.

Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia FC elnöke beszédében felidézte, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett végül a csíkszeredai klubra a választásuk.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott. Hozzátette: reményei szerint az FK Csíkszeredából kerül ki a következő Bölöni László.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a tehetséggondozó központ korábbi projektmenedzsere arról beszélt, hogy a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie. A városvezető Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a csíkszeredai labdarúgássport fellendítéséért.

Amint a Maszol.ro portál közölte: a Márton Áron Tehetséggondozó Központ bő 4,5 millió eurós (1,4 milliárd forint) költségvetésből épült fel, amelyből közel 4 millió eurót (1,2 milliárd forint) a magyar kormány biztosított a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a fennmaradó összeget pedig Mészáros Lőrinc magánemberként adományozta.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szeméthegyek úsznak a Tiszán
Az ár átsodorja a határokon
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hírességek, akik Horvátországban nyaraltak
Nem akárkik mentek az idén sem az Adriára
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--