9 év a Gulágon

Aki jóban volt Szolzsenyicinnel

[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-19 11:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Különleges ember lehet Rózsás János. Olyan dolgokat élt túl, amibe mások már háromszor bele haltak volna. Leventeként a fronton szolgált, 9 évig a Szovjetunióban raboskodott. Később pedig papírra vetette emlékeit. Az ő rövid története következik.


A II. világháborúban járunk. Egy 18 éves fiatalembert kivezényelnek a frontokra, hogy harcoljon a Vörös Hadsereg ellen. Magyarország hadereje érdemi ellenállásra már nem volt képes. A tinédzsert Marcali közelében a szovjet katonai elhárítás őrizetbe vette, bíróság elé állította és 10 év kényszermunkára ítélte. Mindez Magyarországon történt. Társaival együtt vagonokba rakták és Szibériába vitték. Hiába reménykedtek, hogy a háború végeztével szabadulhatnak, erről szó sem volt. Előbb engedték el a köztörvényes bűnözőket, mint a bűnösöknek bélyegzett hadifoglyokat.

A szabadulást Sztálin halála hozta meg Rózsás Jánosnak. 1953 végén térhetett haza, 9 évet letudva 10 éves büntetéséből. Közben a Gulágon, pontosabban az egyik tábor könyvtárában megismerkedett Szolzsenyicinnel, aki megírta a Gulágról szóló eposzát. A Nobel-díjas íróval mondhatni barátságot kötött. AZ Ivány Gyenyiszovics egy napja regény párbeszédeit a magyar fiatalember is hallotta, sőt az egyikben magára is ismert.

Szabadulása után Rózsás János is az irodalomnak, a szovjetunióbeli viszontagságainak szentelte életét. Több könyvet írt. A Duszja nőver 1946-47 teléről szól, egy idősebb asszony emberségből mentette meg a magyar fiatalember életét.

A nagy átfogó mű, a Keserű Ifjúság csak 1986-ban jelent meg Münchenben. Különlegessége, hogy a művet még a szovjetek rendelték meg. Azt gondolván, hogy tartalmával cáfolják Szolzsenyicin Gulágját. Tévedtek, a könyv "még borzasztóbb állapotokról írt, mint Szolzsenyicin".

Rózsás János később elkészítette Gulag Lexikonját, amelyben sok 100 ember sorsát örökítette meg. A 80-as évein túl járó férfiről több dokumentumfilm is készült. Mint ahogy a  Világszámnak írt levelében írja: vázlataim írásaim, feljegyzéseim halomban pihennek. Örülők, hogy hiteles szemtanúja lehettem egy borzalmas világnak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--