A genetika magyarázatot ad

Újabb géneket hoztak kapcsolatba a depresszióval

[Kovacs R.] publikálva: 2019-02-07 19:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval - derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre.


Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval - írja a medicalxpress.com.

A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél. Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.

A témában született eddigi legnagyobb tanulmány szerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.

"Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek" - mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora.

Hozzátette: "reméljük, hogy az eredményeink segítenek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és, hogy miként tudnánk a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön".

 

MTI

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elstartolt az EFOTT!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
Gyorsabban juthatnak hitelhez a kkv-k
Új megállapodást kötött az OTP Bank
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--