A Jobbik Bős-Nagymaros mellett érvel

A radikális párt vízlépcsőket akar a Dunára

[szorenyi.p] publikálva: 2013-06-15 20:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ellenzéki plakát a tiltakozások idején 1989-ben

A Jobbik álláspontja szerint dunai vízlépcsők építésével vagy a bős-nagymarosi erőmű helyzetének kompromisszumos rendezésével évente milliárdos aszály-, illetve árvízi kártól lehetne megmenteni Magyarországot.


Kepli Lajos szerint szomorú, hogy ezt éppen az illetékes államtitkár nem látja így, ezért a Jobbik szakmai vitát kezdeményez Illés Zoltánnal, illetve ennek elutasítása esetén kérni fogja a környezetügyekért felelős államtitkár leváltását.

A jobbikos országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: Illés Zoltán 16 éve - a hágai ítélet óta - tevékenyen részt vesz abban, hogy ne rendeződjön a bős-nagymarosi erőmű Szlovákiával közös használatának kérdése. Pedig az ellenzéki párt szerint egy kompromisszumos megoldás megtalálásával Magyarország hozzájuthatna az ott termelt árammennyiség feléhez, valamint milliárdokat spórolhatna az aszály és az árvíz okozta károk csökkentésével.

Kepli Lajos ismertette: a Jobbik kormányra kerülése esetén egy komplex vízgazdálkodási programot valósítana meg. Ennek keretében három dunai és egy tiszai vízlépcsőt, illetve duzzasztót, valamint a két folyót összekötő, hajózásra és öntözésre is szolgáló csatornát építene. Ezeken ugyanis adott esetben az árhullámok jelentős részét le lehetne vezetni, illetve víztározókban tartani az árvizeket követő aszályok csökkentésére.

Hangsúlyozta: ennek a tervnek a megvalósítása ráadásul csaknem százezer tartós munkahelyet teremtene az országnak.

Kepli Lajos elmondta: ezen érvek mentén levélben szakmai vitára hívja Illés Zoltán államtitkárt. Hangsúlyozta: ha Illés Zoltán nem áll ki a vitára, akkor felszólítják Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nevezzenek ki új szakembert Illés Zoltán helyett.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--