Angyalhangú énekesnő

Anya szeretne lenni!

[Újvári Nóra] publikálva: 2018-09-18 04:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté.


Kisgyerekkorától fogva énekel. 2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőkben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdiólemezét is piacra dobta 2006. novemberében, Ördögi angyal címmel. A 2007-es évet végig koncertezte, és sikerrel képvislete Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az Aprócska blues című dalával. A versenyen kilencedik helyezést ért el.

2012. novemberében jelent meg 3. stúdiólemeze Tizenegy címmel, amely 2013 márciusára elérte a Platinalemez minősítést.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Az idei az ő éve

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--