Az Eagles perli a Hotel Californiát

Pedig tényleg így hívták

[Kail] publikálva: 2017-05-04 10:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az amerikai Eagles együttes, amelynek Hotel California című száma 1976-ban óriási sláger volt, beperelt egy ezzel azonos nevű mexikói szállodát.


A zenészek azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot keltik, mintha slágerüket az ő szállodájuk ihlette volna meg. Felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét.

A szálloda megnyitásától, az 1950-es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles szerint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak.

"A vendégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, visszatérvén az Egyesült Államokba, azzal büszkélkednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak" - olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyújtott keresetben. A rockbanda ügyvédje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai turista véleményét.

A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, s hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, s a zenészek itt kaptak volna ihletet a híres nótához.

Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Plágium-botrány Szlovákiában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
Negyedmilliárdra büntették a Wizz Airt
250 millióbol kompenzálják az utasokat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Körbekóstoltuk a világot kettőtől hatig
Mit ehetünk-ihatunk a dubaji expón?
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--