Eb: Egy álom valóra vált Franciaországban

A magyarok fantasztikus győzelme a labdarúgó-Eb-n

[seifert.p] publikálva: 2016-06-14 20:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Dzsudzsák Balázs a szurkolók között - MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte a több mint 20 percig emberhátrányban futballozó Ausztriát a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának keddi nyitómérkőzésén. A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyarok első gólját Szalai Ádám szerezte a 62. percben, majd a 87. percben Stieber gyönyörű találattal állította be a végeredményt.


A mintegy tízezer magyar drukker már akkor hatalmas üdvrivalgással köszöntötte a válogatottat, amikor a Karib-tenger kalózai című filmnek a betétdalára kivonult bemelegíteni, elemi erővel zúgott fel a Ria-ria, Hungária rigmus. A meccs felvezetéseként mintegy százan hozták be a két csapat óriásméretű mezét és a kezdőkörbe a labdát ábrázoló ponyvát, majd mai slágerekre táncoltak és tapsolásra, szurkolásra bíztatták a publikumot, amelynek több se kellett, hogy igazi meccshangulatot varázsoljon a bordeaux-i arénában. Az osztrákok élőképpel fogadták kedvenceiket, ugyanis fényes zászlókat lengettek, amelyek a nemzeti zászlót rajzolták ki a lelátón.

A mérkőzés majdnem bekapott góllal kezdődött, Alaba 22 méteres lövésénél a bal kapufa mentette meg a magyarokat. Nem kellett sokáig várni a válaszra, igaz Kleinheisler lövését Almer könnyedén védte. A magyar szurkolók viszont ezt is kitörő örömmel és tapssal fogadták. Az első tíz perc osztrák fölényét Alaba újabb, ezúttal közeli lövése zárta, de Király ekkor is a helyén volt.

Ahogy Németországban, úgy idővel most is megnyugodott a magyar csapat, sőt képes volt akár percekre eldugni a labdát az osztrákok elől, igaz, ez többnyire mezőnyben történt, azaz helyzet nem lett belőle. A kapuk hosszú ideig nem forogtak veszélyben, mígnem egy saját térfélen eladott labda után Junuzovic 18 méteres lövését hárította bravúrral Király. Nem sokkal később pedig veszélyes kontrát vezettek az osztrákok, de a hosszú oldalon érkező Harnik nagy helyzetben rosszul találta el a labdát.

Az első igazán nagy magyar lehetőségre majdnem a szünetig kellett várni, ekkor a 16-os jobb oldalán kiugró Dzsudzsák csúnyán mellé lőtt.

A második félidőre érezhetően nagyobb elánnal jött ki az osztrák csapat, több veszélyes támadást vezetett a bal oldalon, de igazán nagy helyzet a rossz beadások miatt nem alakult ki. A magyar csapatnak megint némi időre volt szüksége, hogy kiegyenlítetté tegye a játékot. Nem sokkal azután, hogy a magyar közönség a cserepadon ülő Böde Dánielt éltette, Kleinheisler és Szalai kétszer is pazarul játszott össze, melynek eredményeként utóbbi a védők mögé került és ziccerben gólt lőtt.

Nem sokkal ezután az osztrákok megfogyatkoztak, ugyanis Dragovic megkapta a második sárga lapját. Ennek ellenére nagy lendülettel rohamoztak tovább, viszont a kinyíló védelmük és az emberhátrányuk magával vonta az "életveszélyes" magyar kontrákat, egy ilyen után Németh lövését védte bravúrral Almer. Ahogy múlt az idő, úgy csökkent az osztrákok hite és lelkesedése, majd a 87. percben a csereként beállt Stieber ugrott ki a jobb oldalon és okosan a labda alá pörgetve emelte át az osztrák kapust, ezzel pedig eldöntötte a három pont sorsát. A magyar válogatott végig fegyelmezetten, taktikusan futballozva megérdemelt győzelmet aratott, s az Eb-k történetében ötödik meccsén most először nem kapott gólt.

A magyar szurkolótábor és válogatott percekig ünnepelt önfeledten a lefújás után.

"Óriási, ahogy a csapat teljesített, megérdemelten nyertünk" - értékelt Bernd Storck az M4 Sportnak a találkozó után, s hozzátette, nagyon jó eredményt értek el egy nagyon jó mérkőzésen. "Nagyon akartunk, ez egy álom, ami valósággá vált" - tette hozzá.

A szövetségi kapitány kifejtette, az elején nehezen jött játékba a magyar csapat, de a második félidőre feljavult a teljesítménye.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Ők állhatnak majd a leggyorsabban talpra
Nem elkerülhetetlen a járvány utáni recesszió
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Romániába készül? Figyeljen!
Mától szigorúbbak
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--