Elhunyt az Iskolatáska zeneszerzője

A Bergendy együttes nagy slágere volt a dal

[szorenyi.p] publikálva: 2013-12-31 16:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Életének 75. esztendőjében elhunyt Hajdú Sándor zeneszerző, karmester, a Bergendy együttes egykori tagja, az Iskolatáska című sláger szerzője.


Zseni volt, önzetlen ember, aki minden hangszert életre tudott kelteni - mondta utóda, Kovács Kata, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar vezetője kedden az MTI-nek.

Közlése szerint a zeneszerzőként és zongoristaként elismert művész a napokban szívműtéten esett át, s hétfőn Balatonbogláron, családja körében hunyt el.

Hajdú Sándor 1939. június 5-én született Nagykanizsán. Zongora, trombita és zeneszerzés szakokon a győri zenei gimnáziumban és a zeneművészeti szakiskolában tanult, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, a Színművészeti Főiskolán és a Budapest Táncegyüttesnél folytatta tanulmányait.

1967-től a Bergendy együttes tagjaként a slágerré vált Iskolatáska, a Bánatos dal és Meddig tart a című dalok zeneszerzője volt. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak 1992-2005-ig volt zenei vezetője.

1995-től 2003-ig a Zalaegerszegi Városi Vegyeskarnak volt a karnagya. Vezetésével a kórus 1998-ban Hangversenykórus Cum Laude minősítést kapott, munkáját 2004-ben díszpolgári címmel ismerték el a zalai megyeszékhelyen.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Elkezdték kitenni az M0-on a fizetős táblákat
A Megyeri hídnál nem egyértelmű a helyzet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az Adria vagy a Balaton?
Nyaralás előtt
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--