Elhunyt Kambodzsa királya

Norodom Szihanuk halálát szívroham okozta

[j.protic] publikálva: 2012-10-15 08:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az 1941-ben trónra került Norodom Szihanukot tartják a kambodzsai függetlenség atyjának, 89 éves volt, halálát szívroham okozta.

 

 


 

Hosszú betegség után meghalt Pekingben Norodom Szihanuk kambodzsai király - jelentette be hétfőn a Hszinhua kínai hírügynökség és a kambodzsai televízió.

A Franciaország által 1941-ben trónra ültetett Norodom Szihanukot tartják a kambodzsai függetlenség atyjának, egyike volt a XX. század nagy politikai személyiségeinek.

Az orvosi jelentés szerint cukorbetegségben, vastagbélrákban és magas vérnyomásban szenvedett, a királyi család közlése szerint azonban halálát szívroham okozta.

Szihanuk 1941 és 1955 között volt Kambozsa királya. Uralkodása közben néhány alkalommal (1945-ben, 1950-ben, 1952-ben és 1953-ban, 1954-ben) miniszterelnök is volt, azt követően alkalmanként beült a kormányfői székbe is: 1955-ben, majd 1956-ban kétszer is megszakítva, majd 1957-ben, 1958-tól 1960-ig, 1961-től 1962-ig, 1960 és 1970, valamint 1975 és 1976 között újra államfői feladatokat látott el, de nem királyi rangban. A megszakítások idején néha száműzetésben volt, többször visszatért hazájába.

Lon Nol tábornok vezetésével - amerikai támogatással - 1970-ben katonai államcsíny távolította el a hatalom éléről, megbuktatóját pedig 1975 tavaszán zavarta el a kommunista felkelés, hatalomra juttatva a Kína-barát vörös khmereket. Ez utóbbiakat azonban a Kambodzsába behatoló vietnami erők elzavarták, új kormányzat jött létre Kambodzsai Népköztársaság néven.

Tizenkét éves polgárháború után 1990-ben a kormány és a három ellenállási csoport Dzsakartában nemzeti tanácsot hozott létre, amelynek elnökévé Szihanukot választották. Elfogadták az ENSZ által kidolgozott rendezési tervet, 1991-ben aláírták a fegyverszüneti megállapodást. Ennek nyomán 1993-ban államfővé választották Norodom Szihanukot, aki hatályba léptette a parlament által elfogadott alkotmányt, amelynek értelmében Kambodzsa ismét monarchia lett, ő pedig ismét elfoglalta a trónt.

Megromlott egészségi állapotára hivatkozva azonban 2004-ben lemondott fia, Norodom Szihamoni javára. Már akkor is Pekingben volt gyógykezelésen

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szegényednek a kínai gazdagok

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Képmutatás felsőfokon
114 magánrepülő a klímakonferencián
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Metróval Tunéziába
Messze repülhetünk két megálló között
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--