Emlékművet kapnak a Hableány áldozatai

Felülvizsgálják az útvonalakat

[Kail] publikálva: 2020-05-29 11:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó áldozatainak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.


Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk.

"Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd pesti hídfőjénél" - tette hozzá.

A szobrot a minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a belvárosi önkormányzat és a koreai nagykövetség közösen állítja.

"A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett felül kell vizsgálni a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is"- jelentette ki a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte, hogy a főváros meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete elmondta: a nagykövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy valamennyi vigaszt nyújtson az áldozatok családjának, és azért, hogy a megfelelő felelősségre vonás és kárpótlás minél előbb megtörténjen.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Leshoto
2023.09.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Drakensberg-hegység
2023.09.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Leshoto ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--