Felújították az ország egyetlen vidámparkját

Korlátozzák most a látogatók számát

[Kail] publikálva: 2020-03-11 17:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Új és felújított játékokkal várja szombattól a látogatókat az ország egyetlen, idén 60 éves vidámparkja a debreceni Nagyerdőben - közölte a szórakoztató intézmény igazgatója szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.


Nagy Gergely Sándor emlékeztetett arra, hogy a vidámpark először 1960. május 1-jén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és azóta folyamatosan működik és az év 180 napján várja látogatóit.

Számos új játékelem mellett a dízelmozdony vontatta kisvasút és a lovasforgó, bár felújítva, de ugyanúgy várja a szórakozni vágyókat, mint 60 évvel ezelőtt - fűzte hozzá.Tájékoztatott arról, hogy az elmúlt öv évben folyamatosan növekszik a látogatók száma: tavaly több mint 150 ezren keresték fel a parkot, a látogatók 70 százaléka az állatkerten keresztül érkezett, vagyis mindkét intézményt felkereste.

Az idén mintegy 50 millió forintot fordít fejlesztésre saját forrásból a vidámpark: a szombati nyitáskor már igénybe vehetik a gyerekek a négyállású bungee trambulint, de fejlesztések folytatódnak, még az idei jubileumi évben több meglepetés játékot is átadnak a parkban, amely jelenleg 22 játékelemmel várja látogatóit - ismertette az igazgató.  Hozzátette: a jelenleg 14,5 hektáros látogatóterülettel rendelkező park az idén további 4,5 hektárral bővül.

Nagy Gergely Sándor kérdésre válaszolva emlékeztetett rá, hogy a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztikai régió fejlesztése keretében nagyszabású, 8,4 milliárd forintos kultúrpark fejlesztés valósulhat meg a jövőben a debreceni Nagyerdőben. A tervezési munkálatok várhatóan ez év második felében megkezdődnek - tette hozzá.

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt korlátozni fogják a létesítmény területén tartózkodók számát, egyszerre nem lehetnek a területen 500 főnél többen.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A debreceni lesz a legnagyobb

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
Óriás lesz az OTP Bank Szerbiában
Új pénzintézetet vásárolt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az üzbegisztáni Kokandban jártunk
Ez most a Türk Államok Szervezetének turisztikai fővárosa
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--