Hivatalosan elismert sportág lett a teqball

A világ legrövidebb idő alatt elismert sportága

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-11-10 19:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) közgyűlésén az olimpiai és nem olimpiai nemzetközi sportági szövetségek megszavazták a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljes körű tagságát. A magyar szövetség keddi hírlevele kiemeli, hogy a tagszövetségek több mint kilencven százaléka szavazott igennel a FITEQ felvételére.


A 2017-ben alapított nemzetközi szervezet ezzel a világ legrövidebb idő alatt hivatalosan elismert sportága lett. A magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be. Az első világbajnokságot 2017-ben a magyar fővárosban rendezték meg, egy évvel később a franciaországi Reims volt a házigazda, tavaly pedig ismét Budapest adott otthont a vb-nek.

"Ez a döntés a magyar sportdiplomácia sikere is, amire minden magyar büszke lehet, hiszen 2028-ban reményeink szerint a nyári olimpián együtt drukkolhat az ország a magyar sportért, s bízom benne, éremesélyes magyar teqball játékosokért is" - idézte a közlemény Gattyán Györgyöt, a FITEQ alelnökét. A Nemzetközi Teqball Szövetség jelenleg 83 nemzeti tagszövetséggel rendelkezik.

Hivatalosan elismert sportág lett a magyar fejlesztésű teqball

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
Magyar bírságot kapott a Facebook
Ez az eddigi legnagyobb összegű
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--