Japán hercegnő a bábolnai ménesbirtokon

Kako japán császári hercegnő megnézte a lovakat.

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-09-21 17:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.

 


Nagy István a látogatás után elmondta, Japán és Magyarország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját és 130 évvel ezelőtt jártak Bábolnán japán követek.

A miniszter hozzátette, Kako hercegnővel azon a teraszon állhattak, ahonnan 1889-ben a császári követek egykor Bábolna legjobb katonalovaiból válogattak az udvar számára. A vendégnek meg is mutatták a dokumentumokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a császári udvar lovaiban magyar vér is található.

A hercegnőt a Lovasmúzeum bejáratánál Nagy István agrárminiszter, Haál Gábor igazgató és Cseri Dávid referens fogadta, majd tárlatvezetésen mutatták be a Lovasmúzeumot, a bábolnai ménes történelmének kiemelt tárgy emlékeit. A Ménesbirtok bejárati épületének teraszáról megtekintették a száznál több rózsatövet számláló kertet.

Nagy István elmondta, immár több mint 230 éve folyik szünet nélkül állami irányítású, minőségi lótenyésztés Bábolnán. A Ménesbirtok udvarán ötösfogattal megtett kocsizás után a hercegnőt a fedett lovardába kísérték, ahol Haál Gábor igazgató lovászokkal bemutatta az arab, az angol és a Shagya telivéreket. Nagy István felidézte, hogy a XIX. század fordulóján a császári család galopp lovakat versenyeztetett Budapesten, és napjainkban is van zsoké tanuló Magyarországon Japánból.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Egymilliárdot nyomnak Hollókőbe
Gasztroélmények és megújult vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Luxus és csillogás, a padlótól a mennyezetig
Érdemes rászánni egy fél napot a Párizsi udvarra
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--