Kinyírná a kínaiakat a szlovák rocksztár

Elvehetik fegyverviselési engedélyét

[j.protic] publikálva: 2012-08-13 09:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szlovákiában nagy médiavisszhangot váltottak ki az egyik legismertebb zenész és énekes nemrégi kijelentései. Jožo Ráž, a legendás szlovák zenekar, az Elán frontembere azt nyilatkozta, készen áll arra, hogy lelője az országot elözönlő kínaiakat, majd magával és családjával is végezzen. Kijelentései miatt a rendőrség pszichológiai kivizsgálásra küldheti.

 


Az énekes az Instinkt című cseh. hetilapnak a következőket nyilatkozta: „Nem vagyok fajgyűlölő, de a kínaiaktól félek – túl sokan vannak. Ezért két lőfegyverem is van otthon – ha elér hozzánk ez az ázsiai hullám, akkor az első 45 kínait lelövöm, a maradék három golyót pedig meghagyom magamnak és a családomnak“ - mondta a legendás szlovák zenész.

A pozsonyi rendőrség a nyilatkozat miatt közigazgatási eljárást kezdeményezett. „Ha kétségek merülnek fel egy fegyverviselési engedéllyel rendelkező személy alkalmasságát illetően, a rendőrségnek joga van új orvosi és pszichológiai szakvéleményt kérnie“ - nyilatkozta az országos rendőrparancsnokság szóvivője a Sme napilapnak.

Az igazságügyi tárca büntetőjogi osztályának vezetője, Lucie Kurilovská szerint sincs rendben Ráž nyilatkozata. Ugyanakkor kijelentéseivel valószínűleg nem valósított meg bűncselekményt.

„A kijelentéseket kiragadhatták szövegkörnyezetükből, nem biztos, hogy így gondolta. Egy pszichológus azonban felfigyel erre“ - vélte Ľubica Dusková­-Lejková pszichológus, aki a fegyverviselési engedélyek tulajdonosainak alkalmasságát vizsgálja. Hozzátette, a vizsgálat során kiderülhet, hogy valóban így gondolja-e, s képes lenne-e ilyesmit tenni.

Jožo Ráž 1999-ben súlyos motorbalesetet szenvedett, amely során agya is megsérült.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tovább élnek a szlovákok

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
Magyar bírságot kapott a Facebook
Ez az eddigi legnagyobb összegű
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hat nap Chilében
Barangolás a világ leghosszabb országában
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--