Magyarországiak fosztogatnak Szlovákiában

Magyarországról indulnak a bűnözők

[j.protic] publikálva: 2012-04-05 12:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi Pravda szerint komoly problémák adódtak Közép-Szlovákia déli részén több községben is: Magyarországról átjáró csoportok fosztogatnak az Ipoly folyó határ melletti, kiszáradt szakaszain átjárva.


A beszámoló rámutat arra, hogy két nagykürtösi járásbeli községet, Szécsénykovácsit (Kováčovce) és Ipolyvarbót (Vrbovka) érintik a fosztogatások. Filip József, Szécsénykovácsi polgármesterének elmondása szerint a tolvajok tavaly tűntek fel a falu határában, de most már rendszeressé váltak a nem kivánatos látogatásaik. Először csak fát loptak, de újabban vasat és gabonát is vittek, éjszaka helyett pedig már nappal ténykednek.

"Minden tavaly óta változott meg, mikor Magyarországon megváltoztatták a szociális támogatások rendszerét. Ez elsősorban a többgyermekes roma családokat érintette, több száz él belőlük Hugyag mellett egy telepen, egy kilométerre tőlünk" - mutatott rá a polgármester.

Zólyomi Károly Ipolyvarbó polgármestere, a Pravda érdeklődésére elmondta, hogy a határ túloldaláról érkező tolvajok a gazdasági épületeket keresik és mindent visznek, ami mozdítható. A község a munkanélküliekből létesített őrszolgálatot, hogy figyeljék a határt. Petra Vašková besztercebányai kerületi rendőrségi szóvivő elmondása szerint a statisztikák nem mutatták ki a lopások számának emelkedését a térségben. Véleménye szerint ez azért van, mert az emberek nem jelentik a rendőrségnek a hasonló eseteket - pedig ezt - saját érdekükben -meg kéne tenniük.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A Balaton várja a szlovákokat

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Uram, a késemért jöttem!
230 ezer dollárt fizettek egy konyhakésért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
130 millió zarándok egy helyen
A mai is élő több ezer éves rituálé
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--