Meghalt a családgyilkos őrült magyar lelkész

Pándy András 94 éves volt

[szorenyi.p] publikálva: 2013-12-24 09:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Meghalt a börtönben Pándy András sorozatgyilkos - jelentette hétfőn a belga média. A magyar származású volt lelkészt, akit 86 éves korában ért hétfő hajnalban a halál.


Pándy Andrást 2002-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre hat családtagjának meggyilkolása miatt. Ágnes lányával - aki egyben a szeretője is volt - bűnszövetségben két volt feleségét, két saját fiát, valamint második felesége két lányát ölte meg. A holttesteket feldarabolták, és maradványaikat savval részben feloldották. Mindez a nyolcvanas évek végén történt, Pándy akkor már évtizedek óta Belgiumban élt.

Ágnest, aki beismerő vallomást tett, 21 évi börtönre ítélték, de 2010-ben feltételesen szabadlábra helyezték.

Pándy az eljárás alatt végig tagadott, és azt állította, hogy az eltűnt családtagok egészségben élnek, és ő maga "az angyalok által" kommunikál is velük.

A bűncselekmény-sorozat felderítése közvetett módon egy másik hírhedt belga sorozatgyilkos, Marc Dutroux ügyének köszönhető: Dutroux esetében a nyomozó hatóság számos hibát követett el, és a bírálatok nyomán a rendőrség alaposabban utána nézett korábbi, tisztázatlan eltűnési eseteknek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ekkora bogarat még nem látott
Még félhet is tőle
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi van most az Adrián?
Egy magyar recepciós mesél
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--