Megjött az első gép Kínából

A frontvonalban harcolók kapják

[Kail] publikálva: 2020-03-23 09:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hétfőn a kora reggeli órákban sikeresen megérkeztek a magyar kormány által megrendelt egészségügyi védőfelszelések Budapestre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).


A Wizz Air legújabb repülőgépével március 20-án szálltak fel azok a tapasztalt pilóták, akik hat országon át összesen 50 óra alatt több mint kilencezer kilométert megtéve érték el Sanghajt, hogy onnan csaknem 11 tonnányi egészségügyi segédeszközt repítsenek Budapestre. Az orvosi eszközöket szállító W6 9012 járatszámú Wizz Air repülőgép a fedélzetén 30 050 darab védőruhával és 82 000 darab orvosi maszkkal érkezett a fővárosba. A Sanghajból érkező gépet Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, Gazsó Balázs, az ITM közigazgatási államtitkára és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogadta.

A közlemény kiemeli: a koronavírus elleni védekezésben a védőfelszerelések fontosak, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy készleteinek számát növelni tudja. A mostani beszerzést az ITM megbízása alapján a Semmelweis Egyetem folytatta le. A közeljövőben újabb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány érkezik Magyarországra. A beérkezett készleteket elsősorban az egészségügyi dolgozók fogják megkapni, akikre különösen vigyázni kell és mindannyian hálásak lehetünk nekik a szolgálatukért.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb látványossággal gazdagodik Barcelona
Belülről is megnézhetjük Gaudí házát
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--