Migránsoknak segítenek az AHU orvosai

Járványveszélytől nem kell tartani

[Kovacs R.] publikálva: 2015-08-06 23:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Afrika Társaság számos afrikai ország után most Magyarországon segít a rászorulóknak – a migrációs válság által hazánkba sodort migránsoknak adnak orvosi segítséget. Segítségükre és tapasztalataikra hatalmas szükség van, mivel a magyar befogadó központok a túlzsúfoltság miatt egészségügyi szakemberhiányban szenvednek. Erről beszélgetett munkatársunk Patay Dorottyával, az Afrikai Magyar Társaság Civil és Humanitárius Ügyeinek igazgatójával.


Milyen segítséget tud nyújtani az Magyar Afrika Társaság a magyarországi befogadó központoknak?

Az eddigi tapasztalataink szerint a migránsokat elhelyező befogadó központok elsősorban az egészségügyi humán erőforrásban szenvednek komoly hiányt, mivel gyakran kétszer-háromszor annyi embert kell befogadniuk, mint amennyire tervezték őket. Ezért is gondoltuk azt, hogy ezen a téren tudnánk a legnagyobb segítséget nyújtani. A Magyar Afrika Társaság ráadásul egy nagyon jól képzett és tapasztalt orvosi csapattal áll kapcsolatban, akik már több alkalommal is részt vettek az AHU korábbi afrikai orvosi misszióiban, ezért pontosan tudják, hogy az Afrikából és Ázsiából érkező migránsok milyen betegségeket hozhatnak magukkal.

Hol vannak a legnagyobb befogadó központok, és jelenleg hol tevékenykednek az AHU önkéntesei?

Bicskén, Nagyfán és Debrecenben vannak elhelyezve a külföldi bevándorlók és menekültek, és itt találhatóak a legnagyobb befogadó központok is. Önkénteseink ezen a héten Bicskén és Nagyfán nyújtottak egészségügyi ellátást, és emellett helyszíni felmérést is tartottak. Jövő héten pedig Debrecenbe látogatunk el.

Mely országokból és régiókból jönnek a legtöbben?

A befogadó központokban elhelyezett bevándorlók zöme Közel-Keletről és Ázsiából érkezett. Magyarországon a migránsok között nagyon kevés az afrikai – az úgynevezett Nyugat-Balkáni Útvonal, amely hazánkon halad keresztül, s Törökországból indul – így ide afrikaiak csak nagyon nagy kerülővel jutnak el, ha mégis, azok többsége Afrika szarváról érkezett a Közel-Keleten keresztül. A nagyfai központban főként afgánok, szírek és pakisztániak szállnak meg, afrikaiak pedig csak elvétve. Többségük egyébként nem élt mélyszegénységben, valamennyi pénzük is van. Inkább valami elől menekülnek. Ez a szíreknél érthető, mivel hazájukban tombol a polgárháború, de Afganisztánban, Pakisztánban is gyakran olyan a biztonsági helyzet, ami miatt akár egy rendezett egzisztenciával rendelkező ember is útnak indul. Bicskén már több afrikai menekülttel lehet találkozni, de ott is túlnyomórészt közel-keletiek tartózkodnak.

Milyenek a körülmények a befogadó központokban?

A központok túlzsúfoltak és legalább háromszor annyi menekültet fogadtak be eddig, mint amennyire eredetileg tervezték őket. Bicskén kőházakban, míg Nagyfán sátrakban és konténerekben vannak elszállásolva az emberek. A bicskei befogadó központban viszont már dupla annyi ágyat kellett felállítani ahhoz, hogy el tudják helyezni a migránsokat. Már így is akadnak olyanok, akiknek csak a folyosón jutott hely.

Összességében azonban elmondható, hogy az itt lévő emberek jó körülmények között vannak elhelyezve. Ruhára és gyógyszerekre nincsen szükségük. Egészségügyi szolgálat pedig folyamatosan van, ráadásul a befogadó központok jól felszerelt orvosi rendelőkkel vannak ellátva. Az egyedüli problémát az orvosok hiánya jelenti. A Magyar Afrika Társaság ebben kíván segíteni a jövőben.

Egészségügyi szempontból milyen állapotban vannak a migránsok, és kell-e járványtól vagy egyéb súlyos fertőző megbetegedésektől tartani?

A gyerekeknél elsősorban a felső légúti megbetegedések gyakoriak. A felnőtteknél az elfertőződött sebek aránya magas, főként a lábon és a fejen, amik többsége nem volt megfelelően kezelve, ezért az orvosoknak gyakran ezeknek a sebeknek a mellékhatásaival kell foglalkozniuk. Problémát jelent még a migránsok körében a rühesség és a különböző fertőző bőrbetegségek. Mindezek alapvetően abból erednek, hogy hosszú utat tettek meg gyalog – úgy, hogy ezek az emberek korábban ennél sokkal jobb körülményekhez voltak szokva. Igazán komoly fertőzésekkel nem találkoztak az orvosok. Nagyfán egyébként csak három napig vannak elszállásolva a bevándorlók, és onnan tovább küldik őket, ezért itt nincsen mód arra, hogy komolyabb ellátást kapjanak. Bicskén azonban már más a helyzet: ott átlagosan három hétig helyezik el a migránsokat.

Járványveszélytől és egyéb súlyosabb fertőző betegségek megjelenésétől, mint például az ebolától és a maláriától nem kell tartani. Ezek ugyanis olyan betegségek, amik gyorsan végeznek áldozataikkal, ha nem kapnak időben kezelést. A migránsok többsége egyébként hónapok óta, de vannak olyanok akik már két éve úton vannak. Ha el is kaptak valamilyen komolyabb betegséget, akkor abból már kigyógyultak – különben képtelenek lettek volna folytatni az utat. Jelenleg tehát nem kell attól tartani, hogy járványveszély fenyegetne.

Az Afrika Magyar Társaság tervezi, hogy hosszútávon is egészségügyi segítséget nyújtson a Magyarországon tartózkodó bevándorlóknak és az őket elszállásoló központoknak?

A mostani egy hónap sokkal inkább egyfajta próbaidő számunkra, hogy felmérjük a valós helyzetet és azt, hogy mire van igazán szükség. Szeptembertől viszont már mindenképpen hosszú távon szeretnénk segítséget nyújtani. De ehhez nem biztos, hogy elegendő lesz a jelenlegi orvos bázisunk, amit lehet, hogy növelnünk kell annak érdekében, hogy céljainkat teljesíteni tudjuk. Nagy valószínűséggel újabb önkéntes orvosokat kell majd toboroznunk, hogy megfelelő segítséget tudjunk nyújtani. Az újonnan érkező orvosokat azonban fel kell készítenünk annak érdekében, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mire vállalkoznak. Emellett pedig támogatásokat és támogatókat is kell szereznünk, hogy minél több orvost tudjunk közvetíteni, és finanszírozni tudjuk az utaztatásukat, és nem utolsósorban az ellátásukat.

 

Interjú: Pap Gergely

Forrás: globoport.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Metróval Tunéziába
Messze repülhetünk két megálló között
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--