Orvos is vitte a keresztet a Vatikánban

Rendhagyó volt a nagypéntek is az idén

[Kail] publikálva: 2020-04-11 07:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szólt a koronavírus-járvány miatt hívők nélkül maradt téren.


A római via crucis (keresztút) hagyományos helyszíne a Colosseum. Az idei volt az első alkalom 1965 óta, hogy a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg. A koronavírus-járvány miatt a Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is. Ez az első húsvét az egyház történetében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg.

A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg. Az első nyolc állomás a tér közepén, az obeliszknél volt, majd a keresztút a bazilika felé haladt tovább.

A tizenkettedik állomás a bazilika központi bejáratához felvezető lépcsősor alján volt, ahol egy fából faragott Krisztus-feszület állt. A római San Marcello al Corso-templomban őrzött keresztet 1522-ben körbevitték a városban az akkori pestisjárvány után. Most a koronavírus-járvány terjedése óta a Vatikánban állították ki.

A tizenharmadik állomás a lépcsősor közepén, a tizennegyedik a lépcsők tetején volt, ahol Ferenc pápa vette kézbe a feszületet.

A keresztet többen vitték felváltva, köztük a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt is.Az állomásokon elhangzó gondolatokat többen írták, köztük a börtön rabjai, egy elítélt édesanyja, egy meggyilkolt lány szülei, egy fegyőr, valamint egy börtönben szolgáló pap.

A meditációk a fizikai és lelki börtönbe zárt emberek szenvedésére világítottak rá, ami gyakran a mással szembeni előítélet rácsait is jelentheti. A szöveg szerzői saját életüket idézték fel: a börtön temető, amelyben élő embereket hantolnak el, olyan emberi történeteket, amelyeket senki sem akar meglátni, megosztani - hangzott el a stációkon. Az utolsó állomást kísérő szöveg szerint az emberi kapcsolatok a legnehezebb helyzetekben, fájdalomban és szenvedésben is kivirágozhatnak.

Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott.Nagypéntek délután az egyházfő betelefonált a RAI olasz közszolgálati televízió vallási műsorába, és kifejtette, mennyire együtt érez a járvány betegeivel, átéli "a világ fájdalmát". Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt.

A szombat esti vigíliát kilenc órától a bazilikában tartják, és Ferenc pápa itt mutatja be a húsvétvasárnapi ünnepi misét is. Vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Atomrobbanástól rettegnek Kárpátalján
A sárga eső váltotta ki a riadalmat
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen egy világjáró nagyi
89 évesen robogón, tevén és motorcsónakon
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--