Sárvár az ötcsillagra hajt

Gyógyhellyé akar válni a Vas megyei település

[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-24 10:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Akár 25-30 milliárd forintnyi beruházást indukálhat, ha hivatalosan is gyógyhellyé nyilvánítják Sárvárt. A város polgármestere "ötcsillagos várost építene". Azt mondta: A településnek garanciákat kell adnia, például, a sárvári víz minőségére, a levegő és a város tisztaságára.


Huszonhét éve nem minősítettek egyetlen magyar várost sem gyógyhellyé. Legutóbb 1984-ben ítélték oda a gyógyhely címet. Gyógyhely például Hévíz, a Balfi Szanatórium, Harkány és Hajdúszoboszló. Sárvár a cím elérése érdekében az elmúlt években már több milliárdos fejlesztést hajtott végre.

Az országban 13 olyan település létezik, amely rendelkezik gyógyhely-minősítéssel. Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója szerint, ha megkapják a minősítést, az eddigieknél is több turista jön Sárvárra, így jócskán túllépik majd az eddig évente félmilliós látogatószámot.

Sárváron most a termál körút megépítésével 250-300 hektár terület már a gyógyhelyi arculatnak megfelelő. Az új gyógyhely lesz az első, amely a klasszikus, idősebbeknek szóló gyógyfürdői szolgáltatások mellett, a fiatalálabbaknak, a gyermekes családoknak is igazi, nemzetközi szinten is megfelelő wellness és élményjellegű szolgáltatásokat kínál.

A címet körülbelül egy év múlva kaphatja meg a Rába-parti város, addigra vizsgálják meg, hogy megfelel-e az összes feltételnek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Boszorkánypör Sárváron

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
Negyedmilliárdra büntették a Wizz Airt
250 millióbol kompenzálják az utasokat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Átadták az új parkot a Normafánál
Ahogy az ott lakók kértékl

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--