Most, a strand szezon közepén hajlamosak vagyunk egy kicsit jobban megnézni azt, aki a szokottnál szőrösebb, és ma már az sem meglepő, hogy a férfiaktól is elvárják, itt-ott szőrtelenítsék magukat. Pedig ennek nem így kellene lennie: ha más emlősökhöz, mondjuk a legközelebbi emberszabásúakhoz hasonlítjuk magunkat, akkor rögtön látszik, hogy az ember az egyetlen, nem szőrös nagytestű emlős - áll a BBC cikkében.

Könnyű belátni, hogy a szőrtakarónak sok haszna van. Befed, és megóv a környzet ártalmaitól, és sokszor arra is jó, hogy elrejtse a viselőjét a ragadozók elől. De ha ennyire hasznos dologról van szó, miért szabadultunk meg tőle a törzsfejlődés során?

Charles Darvin, aki először mondta ki, hogy az ember a majomtól származik, sokat törte a fejét a válaszon. Szerinte semmi hasznunk nincs abból, hogy csupaszok vagyunk, és a természetes kiválasztódás során nem kellett volna elvesztenünk a szőrzetünket. Szerinte az okot a divatban és a szexuális szokásokban kell keresni: már az őseink is olyan párra vágytak, akit az átlagosnál vékonyabb szőrzet borított. Ami egyébként azért érthetetlen, mert azokban az időkben éppen a saját bunda védte meg a gazdáját a nagy hidegtől, úgyhogy kell lennie valami más, nyomósabb oknak is.

Néhány millió évvel ezelőtt az őseink a sűrű erdőből kiléptek a nyílt szavannára, ahol a korábbinál sokkal több, finoman melegítő napsütés érte őket. Ekkortájt szoktak rá a húsra, és vadászni könnyebb volt a nyílt terepen. A szőrzetre viszont így egyre kevésbé volt szükség. Egy brit matematikus a kilencvenes években azt modellezte, hogy az ősembernek nyílt környezetben mennyi hőre volt szüksége. Ha például az agyuk túlzottan felmelegedett, akkor nem működött megfelelően. A hő “gyűjtögetése” után tehát meg kellett tanulni elveszteni is azt. Ennek egyik módja a felegyenesedés volt, hiszen így csak kis felületen érte őseinket a napsugárzás, a másik pedig éppen a szőrzet elvesztése lehetett.

Persze, ennek is van rossz oldala: a legnagyobb napsütés idején árnyékba kell bújnunk pontosan úgy, ahogy például ezt a csimánzok teszik, évmilliók óta. A másik pedig az, hogy a csupásszá váló ősök, bizony, fáztak esténként. Ezért aztán a túlélés érdekében többet kellett enni, és a tudósok szerint akkoriban találhattuk fel a kalóriában gazdag ételek elkészítését, vagyis a sütést, főzést. Hogy ez pontosan mikor volt, kétmillió vagy félmillió évvel ezelőtt, arról megoszlanak a vélemények.

Aztán van még néhány elmélet arról, hogy miért veszíthettük el a szőrzetünket. Az egyik ilyen a verejtékezés, hiszen könnyebb úgy párologtatni, hogy csupaszok vagyunk. Van, aki azt mondja, hogy az őseink a táplálék jó részét a vízből szerezték, és ott nem sok hasznát vették a szőrzetnek. Olyan is van, aki szerint a kevesebb szőr kevesebb élősködőt, így kevesebb betegséget jelenthetett.

Sok tehát még a bizonytalanság, amikor arról van szó, hogy miért lett csupasz az ember. Abban azonban egyetértenek a tudósok, hogy ez biztosan nem véletlenül történt: a szőrzet elvesztése is kellett ahhoz, hogy olyanokká váljunk, amilyenek ma vagyunk.