Szomszéd a csúcson

Rekordot dönt a turisták száma Horvátországban

[Kail] publikálva: 2018-06-19 10:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szokásosnál nagyobb tömegre kell felkészülniük az idén azoknak a magyar turistáknak, akik a horvát tengerpartot választják nyaralásuk célpontjául.


A Horvát Turisztikai Hivatal közlése szerint az év első öt hónapjában 20 százalékkal több turista érkezett Horvátországba, mint tavaly ilyenkor, nyáron pedig tovább emelkedhet az utazók száma. A május kiemelkedően erős volt: 1.7 millió turista 6.5 millió vendégéjszakát töltött el az országban. Elsősorban a németek és az osztrákok, a szlovének és a britek választják a legnagyobb számban a horvát Adriát, de a magyarok körében is egyre többen indulnak a legközelebbi tengerpartra – mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró az M1 Ma délelőtt adásában.

A szakértő a szálláshelyeket illetően hozzátette, hogy van, ahol akár 20-30 százalékos áremelkedésre is lehet számítani. A magyarok körében Görögország és Olaszország továbbra is népszerű célpont, Marokkót, Máltát, Bulgáriát is sokan választják, de külföldön elsősorban még mindig Horvátországban nyaralnak a legtöbben hazánkból. A nyaralás költségeinek kiszámításához pedig azt a tippet adta a szakértő, hogy a befizetett összeget vegyük alapul, mert körülbelül akkora összeget fogunk költeni a helyszínen is.

Akik viszont itthon szeretnék kipihenni az egész éves fáradalmakat, azok is számos alternatíva közül választhatnak. Továbbra is a Balaton vezeti a listákat, de az ország minden táján erősödött a turizmus: mind programokban, mind pedig látnivalóban egyre szélesebb a skála. Magyarországon pedig kiemelt fontosságú a fesztiválturizmus is, amely a nyáron az egész ország területén folyamatosan szolgál programokkal.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--