Szűz Mária nem volt influencer

Ferenc pápa és a virtuális függőség

[Kail] publikálva: 2019-01-27 11:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Panamában 600 ezer fiatal vett részt a pápai misén, melynek során a katolikus egyházfő kifejtette a gondolatait az internetről. Óvta a fiatalokat attól, hogy függővé váljanak a virtuális világtól.


"Tudom, hogy ez könnyen kialakul, ha valakinek nincs családja, munkája vagy pénze" - hangsúlyozta Ferenc pápa, aki Szűz Mária példájára hívta fel a figyelmet. Jézus Krisztus szülőanyja a világtörténelem legnagyobb hatású asszonya lett, pedig Názáret igazán nem volt a világ központja.

Szűz Mária nem volt influencer. Ezt hangsúlyozta Ferenc pápa, aki szerint a személyes példaadás sokkal többet jelent másoknak, mint bármilyen más befolyásolási kísérlet, melyre oly sokan törekszenek az interneten.

Ferenc pápa természetesen nincs az internet használata ellen, mindössze a függőségtől óvott mindenkit, elsősorban a fiatalokat. Felhívta a figyelmüket a Click to Pray alkalmazásra, mely hat nyelven nyújt lehetőséget imák hallgatására, illetve a részvételre. Panamában a pápa a katolikus világifjúsági találkozón vesz részt, melyre a világ szinte minden államából érkeztek fiatalok. A döntő többség latin-amerikai, mint maga Ferenc pápa is, aki ezúttal is állást foglalt azzal a fallal szemben, melyet Trump elnök készül építeni az USA és Mexikó határának teljes hosszában.

Fotó: The Panama Perspective

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vegyen vodkát Csernobilból!
Tudósok ajánlják
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi Sardzsa titokzatos vonzereje?
Kultúra és gyerekek az Emíségekben
RECIKLI
Kávéhulladékkal mennek a buszok
Nem csak jósolni jó a zacc, de üzemanyagnak is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--