Ahogy megérkeztünk, felszabadult nyári hangulat fogadott minket: nevetés, vízbe csobbanás, taps és buzdítás hallatszott mindenfelől. A természetes híd oldalán és tetején fiatalok mászkáltak fel-le, hogy onnan ugráljanak a vízbe – ki magasabbról, ki egy biztonságosabb pontról.

Volt, aki hezitált, hosszasan mérlegelt, aztán mégis ugrott – ilyenkor a partról és a vízből is tapsvihar tört ki, mintha egy verseny döntőjét néznénk.

Mi sem tudtunk ellenállni a csábításnak. Először csak úsztunk egyet a híres boltív alatt – a természetes alagút valóban átjárható, csónakkal, kajakkal is sokan átkelnek rajta. Aztán végül mi is felmásztunk. A pillanat, amikor elrugaszkodsz, és néhány másodpercig szinte lebegsz, leírhatatlan – egyszerre félelmetes és felszabadító.

A nap vége felé, ahogy a napkorong lassan lebukott a horizont mögé, csodálatos látványban volt részünk. Az aranyló fény megcsillant a víztükrön, a boltív pedig hatalmas árnyékot vetett a tengerre. Az egész olyan volt, mint egy festmény, amelyet a természet alkotott.

S’Archittu nemcsak egy szép hely a térképen – ez egy élmény, egy hangulat, egy történet. Egy olyan pont a világban, ahová legalább egyszer el kell jönni. És ha eljössz, biztosan nem felejted el.