Tömeget oszlattak Barcelona repterén

Tüntetők bénítják meg a katalán utakat

[Kail] publikálva: 2019-10-15 09:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tüntetők akadályozták a barcelonai El Prat repülőtér elérését tegnap késő délután, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen. A tiltakozók összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel.


A kezdetben néhány száz emberből álló tömeg kora estére mintegy nyolcezer fősre növekedett a T1-es terminálnál, ahová egy Demokrácia Cunami nevű civil mozgalom interneten közzétett felhívására érkeztek.

A tüntetők több helyen is megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához.

A demonstrációra érkező emberek a lezárt autópályán együtt gyalogoltak a repülőtér felé a csomagjukat cipelő utasokkal.

A hatóságok megerősítették az épület védelmét, és csak az érvényes jeggyel rendelkezőket engedték tovább, miután ellenőrizték irataikat.

A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat tájékoztatása szerint több mint húsz járatot kellett törölni.

A rendőrség döntésére a repülőtéri vasúti és metróforgalom több mint egy órán át szünetelt azért, hogy több tüntető ne közelíthesse meg a terminált.

A különböző megmozdulások Katalónia-szerte mintegy tucatnyi autóúton akadályozzák a közlekedést. Továbbá fel kellett függeszteni a vasúti közlekedést is például Reus és Tarragona között, valamint a Gironában, mert tüntetők vonultak a sínekre.

Barcelona belvárosában a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 25 ezer diák vonult fel a hétfői nap folyamán. Gironában mintegy hatezren demonstráltak az ítélet ellen. Megmozdulások voltak Lleidában, Tarragonában és kisebb katalán városokban is.

Több függetlenségpárti civil és szakmai szervezet nagyszabású tüntetést hirdetett október 26-ára.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--