Vámpírszex újratöltve

Az Alkonyat hősei tíz évig szexelnek

[mennyei] publikálva: 2012-11-30 22:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amikor az Alkonyat (Twilight) legújabb epizódja bekerült a hazai mozikba, rögtön a géphez nyúltam, hogy időben lefoglaljam a helyem. Az előző részből már megtudtam, milyen a vámpírszex, de ez kevés, mert akkor Bella még ember volt, vagyis az inkább ember-vámpír együttlét lehetett, a barátságosabb formából. Most viszont már Bella is vámpír, így végre megtudhatom a tutit.


Mivel az előző cikk után (ilyen a vámpírszex) kaptam a rajongóktól apait-anyait, kellőképpen felkészültem. A dolog rangjának megfelelően az Aréna VIP termébe váltottam jegyet. Sajnos ide kevés tinédzser lányka jutott be, emiatt hiányoztak az adekvát sikolyok, pedig ezúttal is vetkőzött Edward és Jacob is, ami bőven elég egy komolyabb orgazmushoz. Helyette hallgathattam, hogyan ropogtatják a nachost a jól menő vállalkozók.



Ezúttal is vetkőzött Edward és Jacob is, ami bőven elég egy komolyabb orgazmushoz. 



De legalább kényelmesen kinyújtottam a lábam, és feszülten koncentráltam a nagy eksönre. Ami nem váratott magára sokáig. Ezúttal a főhős letépte a ruhát párjáról, de ezúttal durvább amortizáció nélkül, ám keményen, mint a vídia lettek egymáséi. Összeforrtak, mint sünök az avarban (bocs, de láttam ilyet). Aztán a rokonoktól megtudtuk, hogy a szerelmes vámpírok tíz évig szinte le sem szállnak egymásról. Dehát Edwardéknál ez csak a kezdet.

De jaj, a szexnek hamar végeszakad, mert jönnek a gonosz volturik, és még az idősebb Cullen is elveszti a fejét. Ő sajnos szó szerint. Aztán megoldódik a helyzet, egy ügyes poénnal. Végül minden jó, ha jó a vége, még Jacob is vigasztalódik Bella kissé túl gyorsan felnövő lányával.

A végére egy kis vörös farok az elalélt lánykáknak: annyira szépen fényképezték a filmet, hogy már ezért érdemes megnézni. Ráadásul a stáblista is ötletes. A szereplők pedig olyan szépek, hogy ha Kovi vámpír lenne, minden nap castingolhatna.

Talán csak a két 1500 éves ősvámpír olyan, mint ahogy a 40-es években képzeltek a vérszívókat, de még nekik is hibátlanul zselézett a hajuk. Mondtam én, hogy az is hülye, aki nem vámpírnak megy.

A kétkedők kedvéért: nekem nagyon tetszik a film, mert romantikus, szép, ötletes mese, ami az igazi értékekre irányítja a figyelmet, és az ember végre elfeledi a sok cinikus köcsögöt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
800 ezren maradnak áram nélkül
A bozóttüzeket akarják kivédeni
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--