Vigyázzanak! Kitörhetik a bokájukat!

Az amerikai fapados repülőkön nincs luxus

[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-10 08:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Utaztak már amerikai belfoöldi járaton? Hát örök élmény! Akár egy vidéki buszpályaudvaron is lehetnék - jutott ugyanis az eszembe, amikor az amerikai Charlottte repülőterének legtávolabbi sarkába baktattam. A lexingtoni járatot kerestem, amely a huszon valahanyadik kaputól indult. A légikikötő ezen része sok minden volt, csak elegáns nem. Ráadásul ekkor még hátra volt maga az út.


Mintha csak az Eger-Mezőkövesd járatra várakoztak volna az emberek a charlotte-i repülőtéren úgy készülődtek Észak-Karolina legnagyobb városából eljutni Kentucky második legfontosabb településére. A járatok indulását morcos vagy vígkedélyű fekete termetes hölgyek jelentették be fennhangon kikiáltva a csekkolás elkezdését. Szükség volt rá, mert a reptér ezen vagy 6 kaput zsúfoltak össze és a terem nem volt nagyobb, mint egy kézilabdapálya. Igaz a repülőgépek sem a Jumbo Jetek közül kerültek ki.

Mindenesetre bepillantást nyertem az amerikai fapados üzletágba. Más kérdés, hogy itt nem így hívják, hanem expressnek, de ugye ez már részletkérdés. Az összes biztonsági átvizsgálás nem volt egyéb, mint átmenni egy biztonsági kapun, gondolván a morc terroristák nem egy kávédarálóval akarják megtámadni az USA-t. Apropó kávédaráló, ennek még lesz jelentősége az út során.

A repülőhöz a betonon caplatva lehetett eljutni, a tavolság talán ha 40 méter, ami azért a szakadó esőben nem esett jól. A gép egy Embraer 170-es, mint kiderült ennél kisebbekkel is repülnek belföldi járatok. Az igazi fapadosságból aztán a fedélzeten kaptam ízelítőt.

A két stewardesst először nem ismertem fel, mintha a mogyoródi sarki bolt pénztárosai utaztak volna velünk, de nem, az egyikőjük mikrofonba kezdett beszélni, míg a másik 60 év körüli nénike unott arccal mutogatta a biztonsági öv egyik darabját. Senki sem figyelt. Apropó légikísérők, tényleg csak egy meghatározhatatlan kék színű egyenkardigán különböztette meg őket az mellettem ülő, igazi amerikai ízléstelenséggel felöltözött, bloody Maryt rendelő asszonyságtól őket.

A koronát azonban nem ez, hanem a felszállás utáni bejelentés tette fel a service-re. Kávét és teát ne kérjenek, mert elromlott a főzőnk - szólalt meg ismét a hangszóró kezelője. Ha pedig felállnának, akkor ezt óvatosan tegyék, mert kisebb elektronikai problémánk van és ezért nem működik a folyosón a futófény, így könnyen megsérülhet a lábuk - szólt az intelem. Ezek után tényleg nem volt más, mint gyorsan, 4 dolláért megismerkedni a helyi viszkivel, amihez a víz ingyen járt.

A pilóta azonban értette a dolgát, hiszen a szakadó eső, és meglehetősen erős szél ellenére, kellemeset huppanva tette le a gépet. Welcome in Lexington!

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Reggel már volt egy nagy zuhé Budapesten
Mára is felhőszakadások várhatók
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar pálinkát gyártanak Ugandában
A két ország szorosabbra fűzi a gazdasági együttműködést
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--