Búvárkodj szerdán a Dagályban!

2019-07-01 11:36:00 Kail

hírkép

Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők.



A Csobbanj, Budapest! elnevezésű esemény szervezőinek közleménye szerint szülők és gyerekek közösen próbálhatják ki a búvárkodást, vízilabdázhatnak a sztárokkal, úszási technikájukon pedig oktatók segítségével javíthatnak.

A Római SE és a Városgazda Utánpótlás Akadémia kezdő, haladó, illetve már válogatott szintű úszói bemutatót is tartanak, a vízilabdázók közül pedig Gangl Edina, Kiss Gergely, Kósz Zoltán és Gergely István ismerteti meg a sportág szépségeivel és előnyeivel az érdeklődőket, akik aztán vízbe is szállhatnak az olimpiai és világbajnokokkal.

Az eseménnyel kapcsolatos információk és a program a Csobbanj, Budapest! Facebook-oldalon érhető el.