Angol-magyar koprodukció világsztárokkal

2020-11-05 11:11:00 Ujvári

hírkép

November végén befejeződik a Mrs. Harris Goes to Paris című angol-magyar koprodukciós mozifilm forgatása; a Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt.



A Mrs. Harris Goes to Paris magyar koproducere Kresmery Dániel és Jonathan Halperyn.

Paul Gallico bestsellerének legújabb filmadaptációja egy szívmelengető, bájos történet, amely az 1950-es években játszódik Londonban és Párizsban. Egy londoni takarítónő (Lesley Manville), aki gazdag angoloknak dolgozik, beleszeret a Dior-ház egyik ruhájába - mondta az MTI-nek a film történetét ismertetve Kresmery Dániel producer a forgatáson.

A középkorú nő egyedül van és kalandra vágyik, ezért életét felforgatva Párizsba utazik, hogy megvegye az exkluzív ruhakölteményt. A francia fővárosban pedig belecsöppen a Dior-ház sznob világába. A naiv takarítónőnek fogalma sincs arról, hogy miként működik a divat világa, de Párizsban új barátokat talál és bájos személyiségével örökre megváltoztatja az addig kizárólag a gazdagoknak és híreseknek fenntartott párizsi divatvilágot.

A producer kifejtette: a Mrs. Harris Goes to Paris története bemutatja, ahogy a Dior-ház rájön arra, hogy csak úgy válhat életképes üzletággá, ha nemcsak a párizsi elitnek készít ruhákat, hanem a tömegeknek is.

Több eredeti Dior-ruha is látható lesz a filmben, egy divatbemutató alkalmával például Christian Dior (1905-1957) divattervező utolsó kollekciójának 14 eredeti és rekreált ruhájával találkozhat majd a közönség.

Hangsúlyozta: a budapesti forgatás különlegessége, hogy két világszerte ismert színésznő, Lesley Manville (A korona, Demóna, Fantomszál, Vera Drake) és Isabelle Huppert (Elle, 8 nő, A zongoratanárnő) először forgat együtt. Isabelle Huppert a Dior-ház vezetőjét, Madame Colbert-t alakítja.

Kresmery Dániel beszélt arról is, hogy az eredeti tervek szerint Romániában készült volna a film, de év elején az angol producerek Magyarországra látogattak és annyira beleszerettek a helyszínekbe és mindabba, amit Magyarország kínál a filmeseknek, hogy inkább úgy döntöttek, itt forgatnak. Végül a vírusjárvány miatti nagy tavaszi leállás alatt jött létre a hivatalos koprodukció - tette hozzá a producer.

"A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásának köszönhetően tudtuk koprodukcióként elindítani ezt a projektet és megteremteni azokat a körülményeket, hogy a vírusjárvány idején is tudjunk forgatni, illetve hogy 2 Oscar-díjas kreatív stábtagot Magyarországra tudjunk hozni. Pandémia idején a filmgyártás sokkal nagyobb költséggel jár, komoly háttérmunkát igényel" - magyarázta a producer.

Alapos óvintézkedések kísérik folyamatosan a munkát, a stábtagokat hetente többször tesztelik, a helyiségeket rendszeresen fertőtlenítik, az éppen forgató színészeken kívül pedig mindenki maszkot visel - tette hozzá. Magyarországon negyven napot forgatnak, a felénél tartanak.

Budapesten műteremben építették fel egyebek mellett a Dior-szalon belsőjét, a lépcsőházat és varrodát, de forgattak a Kincsem parkban, az Andrássy úton és az Opera környékén is.

A komédia rendezője és társforgatókönyvírója az amerikai születésű Anthony Fabian (Erősebb a szavaknál, 2013), aki anyai ágon magyar származású.

A mintegy 4 milliárd forintos költségvetéssel, az eOne gyártásában, a Hero Squared koprodukciójában készülő nagyszabású film megvalósulását 279,5 millió forinttal támogatta a Nemzeti Filmintézet.

A szervezet elsődleges célja a járványhelyzetben, hogy a filmiparban dolgozó mintegy 20 ezer ember számára folyamatos munkalehetőséget biztosítson - hangsúlyozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI Igazgatóságának elnöke.

Kiemelte: mindig nagy öröm világsztárokat és külföldi stábokat üdvözölni Budapesten, és idén az NFI a magyar gyártású alkotások mellett nyolc kisebbségi magyar részvétellel készülő koprodukció gyártását is támogatta.

A mostani mellett román-belga, norvég, svájci, lengyel, angol és marokkói együttműködésben gyártanak mozifilmeket, de macedón-magyar-horvát-bolgár koprodukcióban is készül egy animációs film az NFI támogatásával.

Káel Csaba kifejtette: a jó hírű magyar szakemberek eddig leginkább a nagy tengerentúli produkciók technikai hátterét biztosították. Ennél sokkal többrétűbb lehetőségeket kínálnak a koprodukciók, ahol kreatív pozíciókat tölthetnek be a hazai szakemberek és alkotók. A külföldi kollégákkal közös munkát lényeges tapasztalatcsere kíséri, és a filmezés legújabb tendenciái is megismerhetőek - hangsúlyozta.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy Mrs. Harris Goes to Paris című film attól is különleges, hogy a két ikonikus, évtizedek óta elismert színésznő mellett két nemrég berobbant ifjú tehetség, Alba Baptista és Lucas Bravo is szerepel benne.

Képek: MTI/Mónus Márton