Mik meg nem történnek Rigó Jancsival!

2013-08-13 10:53:00 szorenyi.p

hírkép

Emléktáblát állítanak Kaposváron Rigó Jancsinak (1858-1927), az egykori híres cigányprímásnak. A táblát a korábbi Korona Szálló (ma Kapos Hotel) falán helyezik el, ahol a kalandos életű tehetséges hegedűs az 1870-es évek elejétől Barcza József híres zenekarában játszott.



Az emléktábla felállítását Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője kezdeményezte. A civilek adakozásából és szponzori hozzájárulással mintegy 150 ezer forintból elkészült, 60-szor 80 centiméteres, homokfúvott márványtáblát Keszler Ferenc kőfaragó készítette.

A városháza tájékoztatása szerint az emléktáblán feltüntetik a cigányprímás Kaposvárhoz való kötődését - Rigó Jancsi 15 évesen került a városba, ahol későbbi apósa zenekarában játszott, majd 24 évesen saját zenekart szervezett és elhagyta Kaposvárt -, megemlítik romantikus szerelmi kapcsolatát egy belga hercegnével, és azt is, hogy művészetén kívül a róla elnevezett sütemény is híressé tette.

A rigójancsi néven közkedveltté vált habos süteményt a muzsikus és egy belga hercegné annak idején nagy botrány kavaró szerelmi kapcsolatának és egy pesti cukrásznak köszönhetik az édesszájúak. A legenda szerint a csokoládés tetejű, piskótás, kakaós-tejszínhabos édességet Rigó Jancsi kérésére készítette el cukrász barátja, és a szerelmesek kapcsolatát volt hivatott kifejezni.

A sütemény gyorsan népszerű lett, édes íze mit sem változott az idők során, ám a hozzá fűződő romantikus történet keserű véget ért. Az Európa-szerte ismert muzsikust, aki zenekarával fellépett többek között Londonban, Párizsban, Bécsben és Amerikában, egy évtized és tetemes mennyiségű pénz elköltése után - a hercegtől elváló és Rigó Jancsival annak válása után házasságot kötő - Claire Ward elhagyta egy olasz pincér kedvéért, majd hozzáment egy szintén olasz hotelportáshoz. Rigó Jancsi ezek után lecsúszott kocsmazenészként tengette életét Európa nagyvárosaiban.