Békefi Veronika lett az év női menedzsere

Megmentette a magyar Neckermannt

[k.r.r.] publikálva: 2020-03-07 22:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: Vilagszam.hu

Amíg a világ első utazási irodája, a brit Thomas Cook bedőlt, s leányvállalatai javarészt sorra elbuktak, a Nur-Neckermann Magyarországon milliárdos profitot elérve elégedett törzsutasok sokaságának támogatása mellett túlélte a krízist, s tényleg igazolta a kormányzati szlogent, hogy Magyarország jobban teljesít. De ehhez egy legendás turisztikai vezető, dr. Békefi Veronika kellett.


Békefi Veronika a semmiből építette fel a hazai irodát, és a cég Magyarország vezető utazási vállalata lett.  A Neckermann Magyarország igazgatója újító volt szinte mindenben. A közgazdász és jogi doktorátust egyaránt szerző szakember aztán a krízis idején olyan csodát csinált, amire csak kevesen képesek: egymilliárd forintos nyereséget termelt akkor, amikor az anyacég bedőlt. Nála jobbat idén nem választhatott volna a Menedzserek Országos Szövetsége, amely a Marriott Hotelben osztotta ki a díjakat.

Rákossy Balázs a pénzügyminisztérium európai források felhasználásáért felelős államtitkára kiemelte: öröm, hogy egyre több magyar menedzser áll a TOP vállalatok élén. A politikus adta át az év fiatal menedzsere díjat a MOL Magyarország ügyvezető igazgatójának, a Telekom igazgatósági tagjának, Ratatics Péternek. Ratatics családja mellett Hernádi Zsoltnak és Világi Oszkárnak mondott köszönetet.

Kék innovációs különdíjat kapott ifjabb Chikán Attila. Az év ígéretes ifjú menedzsere a Peak tulajdonosa, a netes banki megoldásokat kínáló Fintech-guru Suppán Márton lett.

Az év menedzsere a társadalomért különdíjat Czakó Borbála kapta.

Életműdíjban a Kürt adatmentő cég alapítója, dr. Kürti Sándor részesült.

Az év férfi menedzsere a Nemetschek-cégcsoportos (Graphisoft) Várkonyi Viktor lett.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ők utaznak a legkönnyebben
Ők meg a legnehezebben
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--