Ezeket a koncerteket kínálja Fertőd

Ismeri Ön Michael Haydnt?

[Kail] publikálva: 2020-03-09 17:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Négy koncertet tartanak április 18. és június 27. között a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában és a Haydn-teremben a tavaszi koncertsorozat keretében.


Rácz Márton, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. zenei vezetője elmondta, hogy április 18-án Joseph Haydn kevésbé ismert öccsének, Michael Haydnnek három művét mutatja be a Capella Savaria Kalló Zsolt hegedűművésszel közösen.

Rácz Márton Michael Haydn munkásságáról azt mondta, hogy egyházzenei területen nagyobb hírneve volt, mint testvérének, emellett bátyja is többre becsülte munkásságát a sajátjánál.Május 16-án Hőskor újrahangolva címmel a Magyar Jazz Quintet ad koncertet Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész vezetésével, az esten a hatvanas évek amerikai dzsessz dallamai csendülnek fel.

Június 5-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult Kamarazenekar ad koncertet Joseph Haydn műveiből, a koncertsorozat záró előadását pedig június 27-én tartják, amikor szintén Haydn műveit szólaltja meg Tóth-Vajna Zsombor csembaló és orgonaművész a Harmonia Caelestis zenekar szólistáival közösen.

Rácz Márton kitért arra is, hogy a tavaszi koncertsorozat a nyári sorozattal folytatódik, amikor Haydn művei mellett Mozart és Beethoven szerzeményei is felcsendülnek. Ősszel ismét megrendezik a vonósnégyes fesztivált öt koncerttel, emellett az Eszterháza Meet Jazz sorozatot is, ahol a Balázs Elemér Group és Micheller Myrtill is fellép majd.

A zenei programok mellett egyéb kulturális rendezvényeknek is helyet ad a kastély - fűzte hozzá.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Bankolás korlátok nélkül
Észrevétlen figyelem a sérült embereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fókuszban az egészség- és a vallásturizmus
Újra erős év jöhet a belföldi idegenforgalomban
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--