Szigorít az airbnb

Kitilthatja

[Kail] publikálva: 2020-08-24 12:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szigorítja a foglalási szabályokat az Airbnb: ezentúl nem lehet partikat szervezni az online szállásközvetítő platformon foglalt szállások egyikében sem, és legfeljebb 16-an bérelhetnek ki együtt egy ingatlant. A rendelkezés visszavonásig érvényes.


Közleményében az Airbnb emlékeztetett, hogy eddig is tilos volt engedély nélkül partikat szervezni az általa kiadott ingatlanokban. A kínált szálláshelyek 73 százalékának esetében pedig a házirend alapján eddig sem lehetett házibulikat tartani, a vendégek túlnyomó része be is tartotta ezt a szabályt, és nem zavarta a szomszédokat.

Korábban az Airbnb engedélyezte kisebb partik, például babaváró vagy születésnapi bulik megtartását azzal a feltétellel, hogy a szervezők kordában tartják az eseményt és nem zavarják a szomszédokat. Tavaly azonban szigorúbb szabályokat vezettek be, kezdve a szomszédoknak állandó kellemetlenségeket okozó "partiházak" globális betiltásával, Kanadában és az Egyesült Államokban pedig a szomszédok számára 24 órás forró drót létesítésével.

A koronavírus-járvány kirobbanásakor, amikor a közösségi távolságtartás a közegészségügy és a felelős utazás előmozdításának fontos elemévé vált, az Airbnb ismét felülvizsgálta szabályait, amit azzal kezdett, hogy a keresési beállítások közül kivette a "rendezvénybarát" filtert, a házirendből pedig eltávolította a rendezvénybarát ingatlanokra érvényes "partik és események engedélyezettek" kitételt. Emellett bevezették azt az új szabályt, hogy a szállást igénybe vevők kötelesek betartani a helyi járványügyi előírásokat.

Az Airbnb kiemelte, hogy mivel több országban változtattak a járványügyi szabályokon - a lazítások után újra szigorítottak -, sokan a szállásukból csináltak kocsmát vagy bulizós helyet. Ezt a viselkedést felelőtlennek tartja az Airbnb, ezért kitiltja a platformjáról azokat a szállásadókat és szálláskeresőket, akik ilyesfajta tevékenységben vesznek részt vagy engedik megtörténni.

A 2008 augusztusában alapított Airbnb egy online piactér, amelyen keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni az interneten. Az oldal több mint 7 millió hirdetéssel rendelkezik a világ mintegy 220 országának és régiójának több mint százezer városában.

A jelenlegi járványügyi helyzetben az Airbnb azt tartja a legjobb megoldásnak, hogy ezentúl minden foglalásnál megtiltja partik szervezését, és 16 fősnél nagyobb befogadóképességű ingatlanokat is legfeljebb csak 16 ember bérelheti ki egyszerre. Azok a vendégek, akik megszegik a szabályokat, arra számíthatnak, hogy az Airbnb kitilthatja őket a rendszeréből, és akár jogi útra is terelheti az ügyüket.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Soha sem kell leszállnia
Bemutatkozott az új napelemes repülőgép
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Pech Rióban
Gyalogolhat, ha látni akarja
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--